2011. április 16., szombat

A tavasz színei






2011. április 6., szerda

Tulipánok között





2010. augusztus 10., kedd

A Retyezát kettős arca


 
 Peleaga és a főgerinc a Bukura csúcsról


Bukura katlan


Völgy a Kis-Retyezátban


Edraianthus kitaibelii a Jorgován kőn


Campanula cohleariifolia a Jorgovánon

 Varjúköröm (Phyteuma confusum)


Reggeli fények a völgyben

Tavaszi virágok a Solymos patak völgyében - március 20



Elég hosszú kihagyás után, élesztgetem a blogom. Még nem tudom mennyire lesz életképes, egyelőre ez csak egy újabb próbálkozás.
Növényekről már rég fel szerettem volna tenni fotókat mert elég sok anyag gyűlt össze. Az idén tervbe vettem több botanizáló túrát, remélem majd beszámolok róluk.

Az első ilyen sétára ma mentünk ki a közeli (50 km) Radna-Solymos helységek melletti völgybe és kimondottan sikeres kis túra volt botanász szemmel nézve.
Évekkel ezelőtt jártunk a Solymos völgyben ilyentájt növényeket fotózni. Ebből egy dolgozatot is készitett Thomas, amely megjelent a Természet Világában 2005-ben, ha jól emlékszem.

Jól időzitettünk, elkaptuk a kakasmandikót (jövő hétre valószinűleg el lesz már virágozva), a vöröslő hunyort, a májvirágot, sőt a vizpart melletti ligeterdő tele volt hóvirággal. Volt még rengeteg csillagvirág, pettyegetett tüdőfű, kónya vicsorgó, virágzó sombokor, acsalapu, alig virágzó szellőrózsák és salátaboglárka.
De inkább jöjjenek a fotók:


Kakasmandikó


Nemes májvirág


Kakasmandikó vöröslő hunyor és csillagvirág társaságában

2010. március 21., vasárnap

Kora tavaszi túra a Szárkőben - március 20.

Ennyi hóra azért nem számítottam március végén. Kemény hótaposó túra lett belőle, tavaszi virágok fotózása helyett. Kb. 30-40 centis hóvastagság volt mindenütt az erdőben, de szerencsére az ösvényt kitaposták már előttünk mások.


Kezdeti nagy terveimről, hogy felrohanok a Szárkőre és vissza, már a legelején lemondtam. 11 óra körül elkezdett olvadni a hó. Vizes lett és döglött, kétszer olyan lassan lehetett haladni. A Cuntu-ra, ha jól kilép az ember úgy 2 és fél óra alatt fel lehet érni, most 4-et mentünk, persze lazsálásokkal, mert nem volt értelme sietni.
 

Napoztunk egyet a Cuntu platón az erdőből kiérve, majd visszatértünk ugyanazon az útvonalon kevesebb mint 2 óra alatt. Egynapos, bemelegitő túrának egész jó útvonal.

2009. szeptember 2., szerda

Brentai Dolomitok, Via delle Bochette

A brentai Dolomitok különleges hegycsoport, merőben más mint a Dolomitok többi része. Ez nem szubjektív vélemény és nem a hely önmagában vett szépségével kapcsolatos. Személyesen egy sajátos hangulatban, sajátos hegy-feelingben jártam be a gerinc központi részét. Már kora délelőtt felemelkedik a völgyből valami furcsa pára, ami először felhő-csomókká áll össze, majd összefüggő ködös felhőkké alakul. Itt volt az érzésem, hogy felhők felett járunk. Felettünk szikrázó napsütés, éles kontúrokkal, alattunk pedig kavargó fehérségek. Sokszor egy szempillantás alatt körbevesz a köd, majd ismét szétfoszlik. Felhő-játék.

Kora reggel a brentai dolomitok gerincén



A brentai Dolomitokban nem lehet naponta fel-le túrázni, indulni és visszatérni a kempingbe mint azt Cortina d’ Ampezzoban tettük. Hosszú völgyek közelítik meg a gerincet, jobb tehát felmenni a gerincre és kb. a 2300 m magasságban levő menedékházakban tölteni az éjszakát. A gerinc központi részét mindkét irányból be lehet járni, ez a leglátványosabb és legnépszerűbb.
Madonna di Campiglio városkából vágunk neki a Brenta gerincnek kora délután, időszűke miatt ismét felvonóval a Grosté házig (2261m). A felhőkről írtam, hogy már a nap első felében megjelennek. Nos, ezen a délutánon, amikor felértünk, köd borított mindent. Itt kellett volna bevállalni az első kábeles utat a gerincen, amelyen 4-5 óra után lehet leereszkedni a Tuckett házig (2271m). Látva a ködöket, inkább a gerinc alatti könnyű 316-os ösvényen indulunk el a Tuckett ház fele.



A menedékház körül még mindig felhők takarják a tájat. Azután, késő délután hirtelen megindul a felhő-játék, kergetőznek, foszlanak a ködök. Többen kiállnak a ház melletti platóra és fotózzák a színjátékot. Előbukkannak a környező sziklák, kiderül, hogy gyönyörű helyen vagyunk: a házzal szemben már látszik a Tuckett hágó, amit egy jókora hófolton keresztül lehet megközelíteni.  
Felhőjáték a Tuckett háznál
Egy óra alatt teljesen kiderül az ég. Még egy kevés sötétedésig. Teljesen kiakaszt ez a táj, a kimaradt kábeles út miatti frusztráltságomban nekiindulok egyedül a hágónak. Egyedül teljesen más minden, átértékelődnek a dolgok, jobban kell figyelni minden lépésre, nagyobb a felelősség. Jó 40 percet mászok a havon a hágóig, magamban örvendezve az új bakancsom miatt: nagyon profi a talpa, egyetlenegyszer sem csúsztam meg a meredek gleccseren. A hágó 2648 m-en van, jó kis bemelegítő volt. Fentről még szebb a kilátás, szépen látszik a másik oldal is. Bámészkodok egy kicsit, azután indulok is vissza a menedékházig. Sötétedés előtt érek le, épp jókor mert a többiek már aggódtak miattam: sőt, el nem tudták képzelni ki lehet az, aki ilyen későn a hágó fele mászik.
A Tuckett ház
Közben megtelt a menedékház. Megérkezett egy magyar csoport is, akik levest főznek a bejárat előtt. Mi sörözünk egyet az ebédlőben, cseverészünk két angollal a dolomitos könyvekről és túrákról. A hangulatát a helynek nagyon élvezem, nem hasonlítható semmihez, az esti kempinges hangulathoz végképp nem. Végre, tényleg olyan érzésem van, hogy a hegyen vagyok. Lefekvés előtt még dumálok egyet a magyar csoporttal, akik másnap ugyanazon az útvonalon mennek majd mint mi: a Via delle Bochette Alte-n. Alig várom.
http://alavigne.net/Outdoors/FeatureReports/ViaFerrata/index.jsp?navpage=vfdetassisbocchettealte
http://www.dolomiti.org/dengl/cortina/ce/ferrate/detail.html?skip=2&gruppo=Brenta&cima=&nvia=&diffeng=

2009. augusztus 30., vasárnap

Cristallo, Via ferrata Ivano Dibona

Egy könnyed, légies útvonal a Cristallo hegy gerincén, amit nyugodtan végig lehet járni akár biztosítás nélkül is. Utunk ismét Cotinából indul, de ezúttal a Tre Croci hágó irányában térünk le és közelítjük meg a hegyet. A felvonó mellett döntünk, bár árban kicsit húzós, de felvisz 3000 m-re, egyenesen a gerincre (Rio Gere – Son Forca ház – Lorenzi ház). A Son Forca-nál libegőt váltunk. Kicsit fura alkalmatosság ez a második libegő: szemeteskukához hasonló viharvert doboz, amelyben két személy állva fér el. Utánaolvasva kiderült, hogy valóban elég régi szerkezet, az ‘56-os cortinai téli olimpiára készült eredetileg.


Hatalmas fehér falak és ijesztő mélységek között himbálózunk fel a Lorenzi házig, ahol a gerincet feketés felhők borítják. Elég pocsék az idő és nincs sok értelme várni a napsütésre. A sentiero, vagyis túraösvény a Cristallo függőhíddal kezdődik.


Ezt az útvonalat is használták már a háború idején. A Cristallino d´Ampezzo csúcsra (3008m) nem mászunk fel, mert nem sokat látnánk a körülöttünk levő tájból. Beereszkedünk a Forcella Grande nyeregbe (2874m), amely alatt egy sziklába vájt megfigyelő állomás romjai találhatók.
Pillanatokra felszakadozik körülöttünk a felhőréteg és kivillanak a táj darabjai.


Az ösvény a gerincen vezet továbbra is, kisebb nyergeken keresztül, mely mentén búvóhelyek és lőrések árulkodnak az itt dúlt harcokról. Egy újabb nyeregből törmelékes, meredek oldalon kezdjük meg az ereszkedést . Valamivel lejjebb válik el az útvonal Ospitale fele, amelyen folytatni lehet a Dibona útvonalat, de most úgy döntünk, hogy nem fogjuk végigjárni a 8-9 órás utat.
A gyalogfenyő övezetében szépül a táj, jól esik a rengeteg kőtörmelék után végre a növényzet megnyugtató zöldje. Az ereszkedő elég hosszú, késő délután érünk vissza a Rio Gere parkolóig.


2009. augusztus 29., szombat

Tofana di Rozes, Via Ferrata G. Lipella

Cortina d' Ampezzoból indulunk a Tofane csoportba, amely a város felett magaslik. Cortina lenyűgöz a minden irányba tornyosuló hegyek látványával és eleganciájával. A kávézók, szűk utcák és terek délutánonként megtelnek élettel, olaszos nyüzsgéssel.
A Falzarego hágó előtt letérünk a Dibona ház fele. Innen már látszik a Tofanák déli oldala.




Háttérben a Tofanák déli oldala: Tofana di Roses és Tofana di Mezzo


A kocsit a Dibona ház (2083 m) parkolójában hagyjuk és innen araszolunk felfele a 404-es ösvény szerpentinjein, rekkenő hőségben a Tofana di Rozes (valóban rózsaszínű) masszív sziklatömbje alatt. A Tofana di Roses déli fala körülbelül egy 1000 m-es piramis alakú függőleges tömb, ahol rengeteg sziklamászó útvonal van. Talán a legismertebb a magyar vonatkozású Dimai/Eötvös út, amelyet 1901-ben mászott először egy magyar páros: http://www.summitpost.org/route/211567/south-face-dimai-e-tv-s-.html


Ösvény a sziklatömb alatt


Készülődés
Szerencsére nem sokáig izzadunk a déli oldalon: egy sziklafal tövében összegyűlt egy kisebb tömeg, mindenki beöltözik, készülődik. Itt kezdődik a ferráta, egy világháborús alagúttal (galeria Castelletto).
Az első világháborús forontvonal átszelte a Tofana hegycsoportot. A Castelletto toronyban egy osztrák előörs állomásozott, ahonnan megfigyelés alatt tartották az egész völgyet. Az olaszok titokban , 6 hónap alatt 507 m-es alagutat vájtak a hegy gyomrába, ahova 35 tonna dinamitot helyeztek, így akarva megsemmisíteni az osztrák megfigyelőállomást. 1916-ban óriási robbanás rázta meg a környéket, de ez a hadművelet nem sokat változtatott a dolgok állásán.
A via ferrátákról vagy biztosított utakról annyit kell tudni, hogy az olaszok építették őket az első világháború idején, hogy a legelérhetetlenebb helyekről tudjanak támadni az osztrákokra. Németül Klettersteignak nevezik őket, magyarul talán legtalálóbb a vasazott út kifejezés. A sziklákba vert szegek között feszülő vaskábelek és vaslétrák teljesen függőleges sziklafalakon, meredek párkányokon, keskeny kiszögelléseken biztosítják a feljutást.
Jó félórás mászás után evickélünk ki a napfényre a sziklatömb nyugati oldalán. A valódi ferráta még csak itt kezdődik és megkerüli szinte az egész hegyet.
A nyugati oldalban haladunk tovább, a látvány lenyűgöző. Hatalmas, vörösestől-szürkés-feketéig terjedő színárnyalatban pompázó dolomit tömbök között mászunk. Az egész olyan mint egy játék: a kábeleket próbáljuk kizárólag biztosításra használni és a sziklákon keressük a támasztékot.
 
Kb. 2 és fél órás fel-le mászás után ismét háborús romok, szögesdrót darabok árulkodnak arról, hogy valóban itt húzódott a frontvonal.
  Plató háborús romokkal
Tornyok
 
Giussani ház (2580 m)
Végül beereszkedünk a Giussani házhoz, ahol egy-egy jól megérdemelt presszó mellett döglünk le a délutáni nap fényében.

2009. augusztus 28., péntek

Drei Zinnen / Tre Cime di Lavaredo körút - Paternkofel / Monte Paterno

Erre a túrára vállalkozni augusztusban nem volt a legjobb húzás, de helyismerettel rendelkező tapasztalatot nélkülözve, nem tudtuk mi vár ránk… A Drei Zinnen a Dolomitok, az alpinizmus szimbóluma, fotója szerepel minden dolomitokról szóló könyv borítóján. Ja, és kötelezően a naplemente giccses fényében kell ábrázolni, úgy az igazi. A batyuk tehát a komersz áldozatává váltak, ezzé tette őket a reklám, az ide zarándokoló tömegek… Ha több órás kemény mászás után pillantottuk volna meg őket egy teljesen elhagyatott helyen, valószínűleg tátott szájjal bámultam volna. Így viszont, miután felautóztunk az Auronzo házig (2230 m-re) és onnan rövid sétával megkerültük a tornyokat, csak nyugtáztam, hogy oké, ezek lennének a híres cinnék.
Ez már egy másik csoporthoz tartozik, a sexteni Dolomitokhoz. A körutat észak-keleti irányból járjuk be, jó széles ösvény visz a batyuk alatt a Locatelli ház fele. A Zinnen tavak aprók, de végre megtörik az építőtelepekre emlékeztető salak egyhangúságát.

Cadin csoport a körútról

Az egyik Zinnen tó

Pihenő az útkereszteződésben

Bámészkodás


A Locatelli háztól indulunk a Paternkofel-re, a De Luca – Innerkofler via ferrátán. Ez az északi oldalon vezet a csúcsra, ismét egy világháborús útvonalon. Alagutakon keresztül, lőrések, üregek mellett halad az utunk. Mászás közben itt lőtték le a legendás sziklamászót és túravezetőt, Sepp Innerkoflert a háború alatt az olasz katonák.


Tavak


Frankfurti virsli

A csúcson pár fotó a híres háttérrel a giccs kedvéért, majd indulunk is visszafele a Gamsscharte nyeregbe, ahonnan a sziklafalba vájt ösvényen jutunk a Passaporto nyeregbe. Innen már csak könnyű ereszkedés, ismét tömegben az Auronzo házig.

Paternkofeln / Monte Paterno (2774 m)

Csúcsfotó a híres Drei Zinnen-el a háttérben

Világháborús lőrés

http://www.summitpost.org/area/range/150212/tre-cime-di-lavaredo-drei-zinnen.html
http://www.summitpost.org/mountain/rock/152413/paternkofel-monte-paterno.html

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)